vadvilág magyar természetfotósok egyesülete
Kolluder Csaba:
Bemutatkozás:
„Jöjj, hagyd ott a nyüzsgő várost.
Gyere ki a csendes vidékre,
mely fölé hatalmas ég borul,
és ahol közéd és a csillagok közé
nem férkőzik más,
csak a csend.
Ott, hol csend honol,
meghallhatod a hangot,
mely önmagadból szól.”
A természetfotósok iránti tiszteletből magamat nem minősítem természetfotósnak. Kétségtelen, hogy az oldalon bemutatott felvételek mindegyike természetfotó. Ennek ellenére magamat sokkal inkább tekintem természetet szerető embernek, mint természetfotósnak.
A képek jellemzően az emberi kéz által kevésbé érintett területeken készültek. A fotók létrejöttének az egyik oka a felfedezés öröme és bizonyos természeti jelenségek megtapasztalásából származó élmény. A másik, a civilizációs korlátok magunk mögött hagyásából származó szabad lét megélése. Olyan pillanatokat örökítek meg, melyekben a természettel való kapcsolat megélésének a lehetősége más dimenzióba kerülhet.
Ha a képekben érződik bizonyos mértékű jelenlétérzet, akkor az a fent nevezett dolgok együttállására vezethető vissza…
Csend és nyugalom
„A szép már maga is a szabadság kifejezése, ám nem azé, amely a természet erői fölé emel minket, s amely megszabadít a testiség minden befolyásától, hanem azé, amelyet emberekként a természeten belül élvezünk. A szépségben szabadoknak érezzük magunkat, mert érzéki ösztöneink harmóniában vannak az értelem törvényeivel. A Fenségesben viszont azért érezzük magunkat szabadnak, mert érzéki ösztöneinknek itt már nincs befolyásuk az értelem törvényhozására: itt már a szellem úgy cselekszik, mintha a sajátján kívül semmi más törvénynek nem volna alávetve.” (Friedrich Schiller: A fennségről 1801)
Szabad lét
Zsarátnok
Túl az elképzelhetőn
Titkok és árnyak
Fény csók
Beszélgetés a tengerrel
„Reggel óta ülök a parton és nézem a hullámokat. Mint csendes őrült, szakadatlan fecseg a víz, nő és kicsap, aztán függönyként lezuhog a szirtről, ahol heverek, és rögtön új rohamra indul s játékát sohsem únja meg.” (Szabó Lőrinc: Beszélgetés a tengerrel)
Ölelés
„Minden percben vagy tizenötször idehabzik a végtelen, sebezhetetlen ölelése ugrálva fut a köveken; mint az idő, oly óriás és oly puha az ereje, nézem és oly kicsi vagyok, hogy csak játszani tudok vele.” (Szabó Lőrinc: Beszélgetés a tengerrel)
Ékszerek
„Hát játsszunk tovább, moss körül, tenger, te hánykódó idő, lüktesd föl rám perceidet, örök-eleven temető; az óra reggelt és delet mér ki, tegnapot s holnapot: saját magadban ringva te az öröklétet mutatod.” (Szabó Lőrinc: Beszélgetés a tengerrel)
Évezredek ráncai
„Játsszuk, öröklét, a halált! Szoktass a rosszhoz, játssz velem! Partodon már évezredek múltak el ép ily csendesen; múljék el ez az egy nap is, ez az egy ember, aki csak vendégnek jött most messziről és nézi hullámaidat.” (Szabó Lőrinc: Beszélgetés a tengerrel)
Átjáró a végtelenbe
„Játsszunk, élet, te óriás, örökkévaló őrület! Tolmács nélkül is értem én érthetetlen beszédedet: magamnak vendég, neked annyi, – neked még annyi sem vagyok… Egy őrült fecseg és a másik várja a lemenő napot.” (Szabó Lőrinc: Beszélgetés a tengerrel)