vadvilág magyar természetfotósok egyesülete

Gyenti-Kálvin Kinga vagyok, gyerekkorom óta szívesen fényképezek, de sokáig csak különösebb koncepció és
háttértudás nélkül kattintgattam. Három fontosabb mérföldkövet említenék meg:
2007, Párizs. Álltam a Szamothrakéi Niké előtt a Louvre homályos előcsarnokában.
Nem volt még saját fényképezőgépem, egy aputól kölcsönkapott kis kompakt volt
nálam, semmit se lehetett rajta állítani, és a programautomaika képtelen volt értékelhető
képet csinálni, akárhogy próbálkoztam. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ha
egyszer lesz egy saját gépem, az olyan lesz, amin kedvemre játszhatok a
beállításokkal. Ez valamivel később egy kicsit komolyabb, de kompakt gép formájában
realizálódott.
2011, Horvátország, a Krka Nemzeti Park mellett. Rosszul léptem, megbotlottam a
járdaszegélyben, és pont ráestem a táskámra, amiben benne volt a fényképezőgép is,
az első saját, a kicsit komolyabb kompakt. Betört a kijelzője (nem is fotós addig a fotós, amíg nem tört össze valami felszerelést, ezt korán kipipáltam), de addigra már nem volt
kérdés, hogy nekem kell egy fényképezőgép. Pótlásként pedig már egy tükörreflexest
vettem. Ezt további hosszú – így utólag visszanézve némileg elpazarolt – évek
kattintgatása követte, amikor könyvekből, autodidakta módon próbáltam trükköket
ellesni és tanulni. Közben egyre inkább a természetfotós témák kerültek fókuszba.
2020-ban beiratkoztam a FotóOktatás tanfolyamára, és minden megváltozott.
Rengeteget fejlődtem, technikai tudás tekintetében is, de főként szemléletben. Azóta a
szabadidőm jelentős részét fotózással töltöm, néha csak a kertben, máskor távoli
tájakon, nem válogatva a témákban. Szerencsére a férjem is osztozik ebben a
szenvedélyben, így a fotózás minőségi együtt töltött idő.
2021-ben a Varázslatos Magyarország egész éven átívelő pályázatsorozatán
összesített tizenötödik, 2022-ben és 2023-ban tizennegyedik helyezést értem el,
időnként megcsípve egy-egy havi kategóriahelyezést is.
2023-ban AFIAP minősítést szereztem.