vadvilág magyar természetfotósok egyesülete

Baross Gábor:

Bemutatkozás:

A természet szeretete egészen gyerekkoromig nyúlik vissza, már egészen kicsi gyermekként a National Geographic és David Attenborough filmjeit néztem. Később is rengeteg időt töltöttem el a természetben megfigyelőként, sporthorgászként. Soha nem az volt a lényeg, hogy legyen hal a horgon, hanem az, hogy a természetben tudok lenni távol mindentől, hogy van lehetőségem magamra és a természetre figyelni.

Később, 2005 tájékán megvettem az első Canon kompakt gépemet és a horgászatot felváltotta a fotózás. Mivel nem tanultam fotózni, így mindent magamtól „kísérleteztem” ki, majd kb. 20 ezer kép elkészítése után váltottam tükörreflexes gépre.

Az igazán nagy változás akkor volt amikor 2019 tavaszán beiratkoztam Imre Tamásékhoz természetfotó tanfolyamra. Ez nagyon nagyot dobott rajtam, hiszen nem csak a tanári kar és a csapat volt fantasztikus, de megismerkedtem a lesfotózással és egészen új perspektívából láttam a világot. Már kompakt géppel is az motivált, hogy megörökítsek valami olyat, ami soha többé nem lesz látható. Egy bogár, akinek rövid az élete, egy villám amely a másodperc tört része alatt születik és múlik el mind-mind olyan pillanatok amelyek megörökítésére érdemes volt és mindig is érdemes lesz fényképezőgépet ragadni.

Számomra ez a legfőbb motiváció most is, megörökíteni azokat a pillanatokat, amelyek nem ismételhetők meg. Kanalasgémekből fotózhatunk sokat, de azt, amikor egymást a víz alá lenyomva harcolnak, nos, abban már nem vagyok biztos, hogy sokszor lesz lehetőségem megörökíteni.

Sok időbe telik mire az ember arra a szintre eljut, hogy mások elé kiálljon a képeivel és büszkén vállalva megmutassa azokat. Nagyon büszke vagyok a nemzetközi FIAP pályázatokon és egyéb versenyeken elért eredményeimre, és amíg csak lehetőségem van rá, pályázni fogok. Külön motivál a Vadvilágban évről évre megtartott házi pályázat és a MAFOSZ Szalonok, melyeken a csapat mindig jó eredményeket ér el.

7
error: vadvilag.hu